A weboldal tartalma mellett a színek is nagyon fontosak, hiszen ezek révén kommunikálhatunk az oldalunk látogatóival. Az érzéseikre és hangulatukra hathatunk a színekkel, ugyanis ez az első dolog, amit meglátnak, amikor az oldalra térnek. Az első benyomás másodpercek vagy akár tizedmásodpercek alatt alakul ki, amely alatt a felhasználók eldöntik, hogy tovább maradnak-e az oldalon vagy elhagyják azt. Ezt a benyomást azonban szövegekkel nem érhetjük el ilyen rövid idő alatt, ezért is fontos a színek és elrendezés megfelelő használata. Ezt hívjuk színtervezésnek!
Egyes színek és az általuk kialakított érzelmek a színtervezésben
A vörös az egyik alapszín, ami nem mellesleg a szivárvány első színe is. Olyan érzéseket és asszociációkat vált ki, mint a veszély, szerelem, izgalom, agresszió, energia, tettvágy és szenvedély.
A vörös alkalmas a figyelemfelkeltésre, használatával azonnali cselekvésre buzdítjuk a weblapra látogatókat. Legtöbbet a „Kattints ide!”, „Csak most!” és „vásárlás” típusú gombokon használják. Az energikusabb oldalaknál és termékeknél szokták alkalmazni, de nagy felületen azonban szemet bántó hatása lehet.
A rózsaszín a vörös telítetlen változata, amely egy igazán nőies szín. Olyan érzéseket és asszociációkat vált ki, mint a szerelem, barátság, nőiesség, nyugalom, jó illat és kifinomultság.
Legtöbbször a női témájú, életmóddal foglalkozó vagy kislányoknak készült honlapokon szokták használni.
Lágyabb színe miatt kellemes hatást kelt mind az érzelmek terén, mind a szemnek.
A narancssárga a vörös és a sárga keveréke, amely olyan érzéseket és asszociációkat vált ki, mint energia, életerő, karrier, siker, ősz és kreativitás.
A narancs, ugyanúgy, mint a vörös azonnali cselekvésre, vagyis vásárlásra ösztönöz.
Nagy felületen való használata azonban étvágygerjesztő hatással lehet a felhasználóra.
A barna a barátsággal, otthonnal, kemény munkával, kényelemmel és stabilitással asszociálható.
Ételekkel és kültéri tevékenységekkel kapcsolatos oldalakon ajánlott használni.
Az egyetlen és legjobb választás lehet egy kávéval és annak reklámozásával foglalkozó weblapon.
A sárga a nap, fény, intelligencia, tanulás, energia és boldogság színeként is használható éppen ezért a legtöbb embernek ezek a fogalmak jutnak eszükbe róla.
Alkalmazása igen egyszerű, ugyanis ez a szín az emberi szem számára leggyorsabban észlelhető szín, valamint a legjobban látható.
Óvatosan kell bánni vele, ugyanis nagy felületen ez is szintén zavaró lehet, valamint feketével való kombinációja a tilost és veszélyt vetíti előre.
A zöld legfőképp a növények színe, valamint, ugyanúgy, mint a vörös ez is egy alapszín. Olyan érzések kapcsolhatók hozzá, mint a természet, frissesség, harmónia, gyógyítás és egészség.
Megnyugtatja az idegrendszert, valamint ösztönzi a kreativitást is ez a szín.
Természettel és növényekkel foglalkozó oldalakon ajánlott használata, azonban pénzügyekkel kapcsolatos weboldalakon is jó választás lehet.
Sárgás változata, a lime-zöld azonban kerülendő az ételekkel foglalkozó honlapokon, mert étvágycsökkentő hatása van.
A kék az ég és a víz színe, valamint szintén az egyik alapszín.
A jó szerencsével, bölcsességgel, védelemmel, tisztasággal és szabadsággal asszociálják a legtöbbet.
Technológiához, orvosláshoz, takarításhoz, repüléshez és vízhez is alkalmazható szín lehet. Túlzott használata vagy nem megfelelő árnyalatának használata hidegség érzetet áraszthat.
A férfiak domináns színeként is szokták említeni.
A lila a kék felé hajló vörös árnyalat. A spiritualitás, misztikum, méltóság és nemesség asszociálható hozzá.
Gyermekeknek szóló weblapokhoz szokták alkalmazni, azonban megítélése nagyon szélsőséges.
A fehér szín a béke, egyszerűség, tisztaság, szűziesség és a tél érzését hozza el.
Leggyakrabban háttérként használt szín, amely nagyon jól kiemeli a szöveget. Gyógyítással és téli sporttevékenységekkel kapcsolatos oldalakhoz ajánlott használni, azonban nagyon sok helyen alkalmazzák.
A fekete a gyász, halál, éjszaka, félelem, elegancia és üresség színe. Kiváló betűszínként, valamint fényképészeti és művészeti honlapokhoz. Túl sok használata azonban lehangoló lehet.
A színek ideális alkalmazása odavonzza a látogatókat, azonban, ha túlzásokba esel vagy nem jól használod ezeket, akkor összezavarod a felhasználókat, amely az oldal elhagyásához is vezethet.
Különböző színek különböző hangulatokat váltanak ki az emberekből vagy akár cselekvésre bíztatják őket.
A színek kiválasztásánál figyelembe kell venned a terméket és szolgáltatást, a weboldal jellegét, valamint a megcélozni kívánt közönséget is.