Ha eddig még nem tetted, ideje bevezetned a marketingautomatizálást!

Mekkora segítséget jelent, ha az egyszerűbb, sablonos, sokszor ismétlődő marketingfeladatokat automatikusan, egy robot segítségével lehet elintézni? Egyszerűen fogalmazva, erre való a marketingautomatizáció! Ez a tevékenység már évek óta hódit, azonban mára egyre nagyobb térnyerést kap, hiszen idő hatékony és leveszi a terhet a marketingesek válláról azzal, hogy a gépies feladatokat elvégzi. A következőkben egy kis ismeretterjesztőt hoztunk a marketingautomatizálásról!

marketigautomatizálás

Mit is értünk marketingautomatizálás alatt?

Röviden, tömören, olyan szoftverek használatát, melyek az ismétlődő és egyszerű marketingfeladatokat automatizálják, ami segítséget jelent a dolgozóknak, hogy a bonyolultabb, összetettebb problémákra tudjanak koncentrálni és a könnyű, időrabló feladatokat pedig a rendszer automatikusan koordinálja. 

A szoftverrel a cégek automatizált üzeneteket tudnak eljuttatni kiemelt célcsoportoknak különböző platformon, mint például közösségi médián, weboldalon, e-mailben vagy hirdetési csatornán keresztül. Továbbá lehetővé teszik, hogy a marketingszakemberek könnyedén megvizsgálhassák, mérjék a felhasználók tevékenységeit.

Leadgenerálás

Nagyon hosszú és időigényes folyamatnak számít az érdeklődők bevonzása, hiszen rengetegen vannak, akik az új termékekkel először bizalmatlanok, nem vásárolnak azonnal. Azonban célzott hírlevelekkel, hirdetésekkel fel lehet hívni a figyelmet a termékünkre, melyet automatizálva könnyedén tehetünk meg, miután ellátogattak a webhelyedre, feliratkoztak a hírleveledre, vagy egyéb úton módon kerültek kapcsolatba az oldaladdal.

A marketingautomatizálás egy marketing stratégiának is tekinthető, ami lehetővé teszi , hogy a személyre szabott folyamatoknak köszönhetően látogatóból vásárlót, illetve újravásárlóvá tegyenek. 

A leadgenerálást pop-up, felugró push üzenetekkel lehet segíteni, valamint chat funkcióval, melyek vevőszolgálati célokra is kiválóan alkalmasak.

E-mail marketingautomatizálás

Az első dolog, ami a marketingautomatizálásról az emberek fejében be szokott ugrani, az az automatikus e-mailek érkezése. Ez a legegyszerűbb és legkönnyebben megoldható automatizáció, melyet már a kis- és középvállalkozások is előszeretettel alkalmaznak. Ilyen lehet például a visszaigazoló e-mailek vagy a feliratkozást megköszönő e-mailek.

Az emailek automatizálásával előre megszerkesztett, elkészített hírlevelek/emailek sorozata küldhető ki ügyfeleknek és feliratkozóknak. Az ütemezést előre be lehet programozni és meghatározni, hogy kinek milyen levél legyen elküldve. Egyszerűen be lehet állítani, hogy milyen levél érkezzen a címzettnek, ha feliratkozását akarod megköszönni, kedvezményre jogosító kuponjára akarod emlékeztetni vagy vásárlás utáni visszaigazolást kell, hogy kapjon, esetleg az adatok rendelkezése mellett születésnapi kedvezmény, egyedi akcióról szóló levél stb. 

Közösségi média időzítés

A közösségi média platformokon történő automatizálás többek között a publikálandó posztok menedzselését jelenti. Ugyanis a folyamatos jelenlétet mára már nem igazán mellőzhetik a cégek, ez azonban igen sok időt el tud venni más munkaterületektől. 

A vállalati posztolás kivitelezhető már előre időzítéssel, így csak bizonyos időközönként kell időt és energiát szentelni arra, hogy elkészüljenek a posztok, utána már csak dátumozni kell őket, melyek gond nélkül kikerülnek a tervezett időpontban.

Chatbotok

Természetesen a marketingautomatizáció magába foglalja a chatbotok működését is. Ezek előre megfogalmazott kérdések és válaszok sémája mentén működik, melyet egyre több cég használ. A robot felismeri a kérdést és automatikus, előre megírt válasszal válaszol a nap 24 órájában. 

Egyre jobban fejlődik a chatbotok használata, így néhány helyzetben olyan érzés lehet, mintha nem előre beprogramozott válaszokat kapnánk, hanem valakivel tényleg beszélgetnénk. 

Az online ügyfélszolgálati tevékenységet is sok esetben már chatbotok végzik a cégeknek.

Nem győzzük hangsúlyozni, hogy a folyamatos felülvizsgálat elengedhetetlen és ez itt sincs másképpen

Mint korábbi cikkeinkben sokszor már feljött, hogy egy jól megcsinált rendszer, webdesign, weboldal, mind-mind olyan dolgok, amiket folyamatosan monitorozva figyelni kell. A marketingautomatizálás beállításánál sincs ez másképpen, hiszen egy idő után ez a beállítás is elavul, akár meghibásodhat és rosszabb esetben ezt nem vesszük észre.

marketingautomatizáció

Tehát nem elhanyagolható a folyamatos optimalizálás és felülírás, hogy tudja tenni a dolgát a cégek számára hasznos és nagy segítséget nyújtó lehetőség, a beállított automatizáció. A jó automatizálás pedig olyan, amin folyamatosan lehet dolgozni, hiszen a változó igényeknek köszönhetően mindig van mit fejleszteni, javítani, hogy még hatékonyabban működjön.

Stratégia itt is fontos

Mint minden munkafolyamatnál, a marketingautomatizálás területén is elengedhetetlen az előre meghatározott célok konkretizálása, lefektetése, illetve tisztázni azt, hogy mi az amit ezzel a technikával el akarsz érni. 

A cél után kezdődhet a stratégia kidolgozása, ötletelés és kialakítás, hogy melyik az az eszköz, amely leginkább segíti a munkát, megkönnyítve ezzel a sablon feladatok elvégzését és melyik eszközök szolgálják leginkább a cég érdekét. Ki kell választani, hogy számunkra az email marketing, chatbot használata, intelligens pop-up vagy landing oldal lehet a leghatékonyabb eszköz számunkra.

Marketingautomatizálásra fel!

Tehát a marketingautomatizálás nem összetévesztendő a spammaléssel és nem is csak a hírlevelezésről szól. Ez egyfajta intelligens rendszer, mindenki számára egy optimális megoldás az időhatékonyság kihasználására, miközben pontosan célozza az üzeneteit, jobban megismeri vásárlóit és a megfelelő tartalmat a megfelelő időben képes eljuttatni az információt.

A legnagyobb előnye ennek a folyamatnak az, hogy képesek leszünk a fontosabb feladatokra koncentrálni és nem kell az időt húzni olyan munkával, amit pikk-pakk elvégez talán még jobban is a marketingautomatizáció.

Share on facebook
Facebook
Share on linkedin
LinkedIn

További bejegyzéseink

Hírlevél

Szeretnél az elsők között értesülni legfrissebb blogcikkeinkről!?
Iratkozz fel hírlevelünkre!
Adatvédelmi szabályzat *