A piackutatás elkészítése elengedhetetlen minden vállalat számára! Alapvetően egy cég vezetésekor tudnod kell a választ arra, kik a versenytársaid a piacon, mekkora is maga a piac, ahol tevékenykedsz, mi a fő üzeneted, miben vagy különb a konkurenseidtől, mi jellemzi a vevőidet. Ha ezekre nem tudsz pontos választ adni, akkor érdemes piackutatást végezni, vagyis információt gyűjteni a piacról, a versenytársaidról, a vevőidről. Hiszen ezen információk birtokában képes leszel jobb üzleti döntést hozni, csökkenteni a kockázatokat és erősebb vállalkozást felépíteni.
A piackutatás tevékenysége tehát magába foglalja bizonyos cél eléréséért folytatott elemzések elvégzését, mely témája a piac, annak résztvevői, a helyzetük, erősségük, gyengeségük, a piac változásai, illetve a fogyasztó magatartásának feltérképezése.
Milyen kutatást kell elvégezni?
Kvalitatív vagy kvantitatív kutatást végezhetsz, illetve primer, vagy szekunder forrásokat is felhasználhatsz piackutatásod elkészítéséhez.
Primer kutatás
Az adatok forrás szerinti gyűjtését nevezzük primer vagy szekunder kutatásból származó információknak. A primer kutatásokat elsődleges forrásoknak nevezzük ami azt jelenti, hogy az adatokat magad gyűjtöd össze. Ilyen lehet például a vállalkozásod bevétele, vagy éppen azon adatok, amelyek megmutatják mennyire hatékonyan értékesítesz, vagy éppen mennyien látogatják weboldaladat. Ezen adatok előnye, hogy hitelesek és relevánsak számodra, viszont eléggé időigényes és többe is kerül, mint a többi adatgyűjtési módszer.
Szekunder kutatás
A szekunder kutatás szintén az adatok forrás szerinti csoportjába tartozik. Ezen adatgyűjtés során szerzett információkat nem mi, hanem már más gyűjtötte össze korábban. Ilyenek lehetnek a különböző kutatások, a KSH adatai, vagy egyéb iparági felmérések, esettanulmányok is. Előnye ezen adatoknak, hogy kis energiaráfordítással igen sokszínű és számos adat található meg, viszont ügyelni kell rá, hogy biztosan megbízható forrást használj fel és releváns is legyen piackutatásod szempontjából.
Kvantitatív kutatás
A kvantitatív kutatások már az adatokat fajtájuk szerint mérlegeli, főképp a mennyiségi adatok elemzését és feldolgozását jelentik, tehát mérhető adatokról beszélünk. Ilyen például a konverzió mutatása vagy éppen az átkattintási arány kimutatása.
Kvalitatív kutatás
A kvalitatív kutatás szintén az adatok fajtáját, mégpedig azokat minőségileg foglalja össze, tehát számokkal nem kimutatható információkhoz juttatnak, melyek mérése értelemszerűen sokkal nehezebb. Ilyen például a vélemények vagy kérdőívek elemzése.
Tehát mivel gyűjthetsz adatot a piackutatásodhoz?
Akár lehet szó megfigyelésről, hogy a piacon jól működő módszerekből gyűjtesz ötletet, de visszajelzések feldolgozása is hasznos, hiszen a célközönségedtől kaphatsz kvalitatív adatokat.
Számos megoldás van arra, hogyan gyűjthetsz adatot a piackutatásodhoz. A legnépszerűbbeket összegyűjtöttük.
- Ahhoz, hogy lásd versenytársaid weboldalának különböző adatait, használhatod a SimilarWeb vagy az Alexa nevű szoftvereket, melyekkel havi látogatóforgalmat, átlagos oldalmegtekintést és még visszapattanási arányt is meg tudsz nézni.
- Eléggé népszerű eszköz piackutatás végzésekor a célcsoportod kérdőíves megkérdezése, melyet elhelyezhetsz a weboldalon is. Az adatok azonban csak akkor használhatóak fel, ha elérik a megfelelő számú kitöltést és nem csak néhány kitöltött kérdőív érkezik be.
- Továbbá a Google-nek vannak eszközei, melyek szintén segítséget jelenthetnek piackutatás elkészítésekor. Ide tartozik például a Google Forms, ami akkor jön jól, ha kérdőívvel szeretnél egyszerű és gyors kérdéseket feltenni a célközönségednek.
- Ha kulcsszavak havi keresési mennyiségét szeretnéd megtudni, akkor a Google Keyword Planner egy könnyen használható megoldás.
- A Google Trends pedig akkor hasznos, ha éppen népszerű termékeket, eseményeket, szolgáltatásokat szeretnél látni, melyeket valós időben képes megmutatni.
- Természetesen a Google Analytics és a Google Search Console továbbá az, ami számos igen értékes és tanulságos információval tud szolgálni azoknak, akiknek már működő, sok látogatót fogadó honlapja van, melyre számos webstatisztikát tud kimutatni ez a program. Kimutatásai alapján a weboldal optimalizáltságáról, emellett a keresők érdeklődéséről és gondolkodásukról is nyújt információkat.
- Emellett alapul információval szolgálhat a piackutatáshoz az internet használata, melyen szakmai fórumokon vagy épp blogokon megjelenő információkat érdemes kutatni. Itt meg lehet ismerni a célközönséged és a témában érdeklődők véleményét, hozzászólását is, amelyek sokszor értékes információval szolgálnak.
- A KSH adatait sem szabad kihagyni a sorból a piackutatás készítésekor, ugyanis azok hivatalos, időszakos statisztikai adatok, amelyek jól keresve releváns adatokkal szolgálhatnak a kutatásod szempontjából.
- Természetesen nem ingyenes adatok is elérhetőek az előbbiekben felsoroltak mellett. A piackutatáshoz vásárolhatók felmérések, adatok, melyek, ha megfelelően tudod őket értelmezni, szintén jó adatokat jelent.
Miért érdemes a piackutatást végezni?
A legfontosabb mindig az ügyfél, az ő fókuszban tartása, igényeinek kielégítése. Azonban honnan tudhatod meg mi is a pontos igénye, mire vágynak? Hát piackutatással!
A piackutatáskor megszerezhető értékes adatokkal továbbá feltérképezhető a látogatók viselkedése is, illetve megtudható, miért hagyják el esetlegesen a weboldalt, mit csinálnak ott tartózkodásuk alatt, mit nem találnak. Ez szintén egy értékes adat, mellyel a felhasználói élmény is tovább növelhető, még inkább kedvére téve ezzel az ügyfélnek.
Illetve még egy érv, ami miatt érdemes effajta kutatást végezni, az pedig nem más, mint az időmegtakarítás. Hiszen könnyen előfordul, hogy úgy gondolod tisztában vagy ügyfeleid igényeivel, aztán megvalósítod ötleteidet és a végén kudarcba fullad a művelet, emellett csak fáradtságos munkával javíthatod ki a problémát. Azonban, ha mindent letesztelsz, elvégezed a piackutatást, akkor ez a plusz munka és felesleges idegeskedés is elfelejthető. Hiszen minél jobban ismered a célcsoportod, annál könnyebben fogsz tudni velük kommunikálni a későbbiekben is.
Milyen lépéseket kell követni piackutatáskor?
1. Probléma meghatározása
A probléma felvetése azért fontos, mert a későbbiekben ez határozza meg milyen módszerekkel folytasd le a kutatást.
2. Kutatási terv
Itt írd össze, hogy az első lépés alapján milyen kutatási módszereket válassz, mennyi és milyen adatra lesz szükséged, kiket vonsz be a kutatásba.
3. Kutatás, információgyűjtés
Itt végezd el a korábban már említett módszerek segítségével a tényleges kutatást, információk összegyűjtését. Minél több releváns módszert használsz, annál értékesebb eredményeket kaphatsz.
4. Elemzés
A kapott adatokat érdemes elsősorban rendszerezni, majd különböző grafikonokon, táblázatokon ábrázolni, ami segíthet a megfelelő feldolgozásban.
5. Adatok felhasználása
Az adatok megfelelő feldolgozása és megértése után kezdődhet el annak kidolgozása, hogy milyen irányba induljon el a cselekvési sorozat.
A piackutatás közelebb visz a sikerhez
Fogalmazhatnánk úgy is, hogy a piackutatást nem érdemes, hanem kötelező elvégezni minden esetben, vállalkozás indulás előtt, közben, valamilyen változás előtt, stb. Minél rendszeresebben végzel piackutatást, annál pontosabban és világosabban tudod látni a célcsoportodat és magát a piacot.