Ne feledd, mekkora szerep jut a hashtageknek!

Természetesen a hashtaget magát senkinek sem kell bemutatni, hiszen lépten nyomon felbukkan a közösségi média posztokban, azonban sokan nem tudják, ezeknek milyen nagy szerepe van. Ha okosan használják, a vállalatok igen nagy előnyére is válhatnak, mindjárt be is mutatunk, hogyan!

hashtag

Hashtag, # vagy keresőcímke

A hashtagek nem mások, mint a közösségi médiában használatos jelölők, melyek címkézésnek felelnek meg, és abból állnak, hogy egy szó elé a kettőskereszt jelzést rakja az ember. Ez csoportokba rendezi a vele ellátott tartalmakat, ezáltal nyújt segítséget az embereknek az adott témakörben fellelhető posztok megtalálásához. Ugyanis, ha rákattintasz egy hashtages címkére, akkor a keresőfelület kilistázza neked az összes posztot, amiben az a címkét szintén használták. Kategorizálja a beszélgetéseket, posztokat, hozzászólásokat és mindent, amiben megjelenik.

Ezért kell a hastag!

A hashtagek használata érdemes, hiszen az elkészített tartalmak kereshetőbbé válnak a social media felületeken, illetve azok is rátalálhatnak, akik alapvetően nem követik az adott céget.

Tehát a hashtag:

    • Segíti a keresőt rátalálni a keresett témára
    • Könnyebbé teszi megtalálni a célközönséget
    • Javítja a CTR-t, az átkattintási arányt
    • Összefoglalja a posztod témáját

Hogyan válassz hashtaget?

A hashtag választás hasonló a kulcsszóválasztáshoz, ugyanis össze kell gyűjtened azokat a népszerű kifejezéseket az adott témában, amelyek keresettek, de mégsem felvehetetlen a verseny a velük.

    • Mindenképpen böngéssz a hashtagek között! Mikor beírsz egy tartalmadhoz illő címkét, automatikusan kilistáz kapcsolódó, hasonló hastageket. Érdemes őket végig pörgetni. Mellette azt is látod, hányan használták már előtted.
    • Azonos témával foglalkozó profilokat is érdemes megnézni, elemezni a címke listájukat, ötleteket meríteni.
    • Lásd magad a célcsoportod szemével, gondolj bele, ha téged az adott témakör érdekelne, milyen címkékre keresnél rá.
    • A saját hastag használata elengedhetetlen! Ennek fontos szerepe van abban, hogy az irántad érdeklődők könnyen megtaláljanak, továbbá márkaépítés szempontjából is fontos, hogy a későbbiekben ezt tudják használni a követőid is.
    • Mindig változtass a hashtageken, ne használd mindig ugyanazt, hisz akkor spammelésként fogja érzékelni az Instagram, Facebook.
    • Kerüld a túlhasznált hashtageket! Legyen olyan a választott címkéid között, amiket maximum 1 millióan használtak!

A hashtageket csoportokba is lehet rendezni!

  • Content hashtag
    • A tartalmi hashtagek azok, amelyek egyértelműen kapcsolódnak a posztolt tartalomhoz, a vállalat szolgáltatásához, termékéhez, az adott területhez. Ez teszi egyértelművé, hogy miről fog szólni az adott tartalom. Pl.: #onlinemarketing #webdesign
  • Trending hashtag
    • Az éppen népszerű hashtagek használata segít az elérések növelésében, azonban ezt nem szabad félreértelmezni! Csak a releváns ÉS népszerű hashtagek hoznak pozitív eredményeket.
  • Brand-specific hashtag
    • A márkához kapcsolódó hashtagek segítenek egyedivé tenni a tartalmadat, illetve kiemelik a többi, általános címkék közül, melyek keresésére többezer találat is érkezhet. A márkához kapcsolódó hashtag azonban alkalmas márkaépítésre, eseményekhez vagy egyéb tartalmak posztolásakor, amikor is szeretnél egyedi, megjegyezhető lenni és nem beleolvadni a tömegbe. Fontos, hogy ezek a címkék ütősek, egyediek és a célhoz köthetőek legyenek!
hashtagválasztás

Tehát mit is érsz el a hashtagek használatával?

    • Segítséget nyújthat versenytársaid elemzésének és a felhasználói élménynek a megismeréséhez is. Amennyiben rákeresel egy-egy címkére, látni fogod kik használják ugyanazt, kik érdeklődnek iránta.
    • Fontos szempont a hashtagek használatánál, hogy ezáltal kereshetővé válik a posztod, tehát már növekszik az esély, hogy a követőiden kívül többeket is elérjenek a tartalmaid, ráadásul érdeklődőket.
    • Kategorizálja a tartalmakat
    • Képes közösséget teremteni
    • Segít a márkaépítésben

Így használd okosan a hashtageket!

Facebook esetén

A facebook esetén tény, hogy kevesebbet használják a # jeleket, mint az Instagramon, azonban itt is érdemes ezekre figyelmet fordítani. Használd konzisztensen minden publikálásodkor, így annál valószínűbb lesz, hogy ha valaki rákeres az adott témára, akkor kidobja a posztodat eredményképp, így találva rád.

  • Hashtagek esetén elég néhány, a legrelevánsabb címkéket elhelyezni

Instagram esetén

  • Használj angol és magyar hashtageket is
  • 30 keresőszót írhatsz be, melyet az Instagram esetében érdemes kihasználni! Írj márkához kapcsolódó, tartalmi és népszerű hashtageket is!

Végezetül pedig, mérd a hashtagek hatékonyságát!

hashtag mérése

Az Instagram felülete az, ami lehetővé teszi üzleti profillal rendelkezők számára az elemzéseken belül, hogy megtekintsék hány felhasználó jutott el a keresőcímkéknek köszönhetően a tartalmadhoz, így ellenőrizheted azok hasznosságát, illetve az esetleges stratégia váltásának szükségességét.

Share on facebook
Facebook
Share on linkedin
LinkedIn

További bejegyzéseink

Hírlevél

Szeretnél az elsők között értesülni legfrissebb blogcikkeinkről!?
Iratkozz fel hírlevelünkre!
Adatvédelmi szabályzat *