Tartalommarketing: 4 szempont, amit tarts szem előtt tartalomgyártáskor

A tartalommarketing egy igen kedvező eszköz ahhoz, hogy elérjük célközönségünket, növeljük a lojalitásukat és fenntartsuk az érdeklődésüket a későbbieben is. Ez mind szép és jó azonban, hogy hatékonyan tudjuk alkalmazni, érdemes tisztába lennünk azzal, mit is takar és mire kell figyelnünk egyes tartalmak gyártásánál. A legfontosabbakat összegyűjtöttük Nektek!

tartalommarketing

Tartalommarketing? Mit is jelent pontosan?

A tartalommarketing definíciója nem bonyolult. Ez is egy marketingeszköz, melyen keresztül elérjük a célközönségünket, amennyiben sikerül az igényeiket figyelembe véve értékes és összefüggő tartalmakat készíteni. A releváns tartalmakat sajátként előállítani és láthatóvá tenni kell, ezáltal növelve a márka értékét és ismertségét.

A tartalommarketing egyenlő a hirdetéssel?

Ez a műfaj egy érdekes tészta. Ugyanis tartalomgyártáskor, amennyiben célod vele a vásárlószerzés, mégsem az eladásra kell koncentrálnod! A tartalmakat a célközönségednek gyártod, olyan formában, hogy azt érdekesnek és értékesnek tartsák, így figyelve fel a márkádra. Tehát olyan információt kell eljuttatni hozzájuk, amivel ők lesznek többek, tapasztaltabbak, informáltabbak. Te pedig, így egy olyan cégként leszel számon tartva az elért közönség által, aki naprakész, jól informált és megbízható a tudása a szakmában.

hirdetés

Ahhoz, hogy a célcsoportod számára igazán releváns tartalmakat tudj készíteni, elengedhetetlen elemezni, megérteni őket, piackutatást végezni. Hiszen ismerned kell a problémáikat, kérdéseiket, amire te a későbbiekben választ fogsz írni cikk vagy egyéb publikáció formájában.

Sokak számára a tartalommarketing kifejezés egyenlőt jelent a szöveges tartalmakkal, cikkekkel, blogokkal, melyek a honlapunkon helyezkednek el. Azonban tartalommarketing továbbá külső honlapon publikált PR cikkek is, videós megjelenések vagy éppen az infó grafikák, podcast-ek is. A hatékonyság érdekében ezeket az elkészült tartalmakat érdemes megosztani a közösségi média felületeken is, így elősegítve azt, hogy a célközönséged hamarabb rád találjon és eljusson a weboldaladra.

Mindezen tevékenységeket összevetve a tartalommarketingnek hozzá kell járulnia legfőképpen a weboldalad látogatottságának növekedéséhez, emellett az e-mail feliratkozóid számának és a közösségi média követőid számának emelkedéséhez, majd az eladások gyarapodásához is.

Természetesen a tartalommarketing összefonódik a keresőoptimalizálással

Ha tartalmat gyártasz, annak nem csak értékesnek és érdekesnek kell lennie az olvasó számára, de az online térben még külön figyelmet kell fordítani a keresőoptimalizálásra!

Ugyanis, minél több tartalmat gyártasz, annál több kulcsszót tudsz majd használni, ami folyamatosan növelni fogja a forgalmadat és javíthatja az átkattintási arányt is, ami SEO szempontból kifejezetten kedvező.

Tartalommarketing szempontjából is elengedhetetlen a stratégia készítés!

Természetesen, ha van célod a tartalmaid készítésével és nem csak a nagyvilágba akarsz írni, hanem közben szeretnél vele valamit el is érni, például forgalmat növelni, bizalmat kiépíteni, márkaismertséget növelni, stb., akkor értelemszerűen stratégiai tervet kell rá készíteni. Hiszen tudnod kell kinek írod a tartalmakat, hogyan juttasd el hozzájuk és milyen témával tudod felkelteni a figyelmüket.

tartalom tervezés

1: Tudnod kell, mi a célod!

A céljaidat minél pontosabban, mérőszámok hozzáadásával kell elkészíteni. Prioritást kell felállítani közöttük úgy, hogy minél inkább segítsenek az elérésükben.

2: Tudnod kell kikhez szólsz!

A célközönség meghatározása minden stratégiai terv készítésekor elengedhetetlen feladat, így ez a tartalommarketing szempontjából sem kivétel. Ez talán a legfontosabb lépés, hiszen ezután tudod konkretizálni, milyen tartalmakkal tudod megszólítani a számodra leginkább értékes közönséget, mely csatornákon publikáld azokat és milyen formában. Az elérendő ügyfelek köre legyen nagyon szűk, így pontosabban tudsz majd célozni.

3: Tartsd szem előtt a keresőoptimalizálást!

Miután megvannak a céljaid, a közönséged, utána a tartalmak kitalálása a feladat, amelyet igen sokrétű feltételeknek kell megfeleltetni. Először is a legfontosabb, hogy értékes és érdekes legyen azok számára, akiket később a vásárlóidnak akarsz tudni, emellett szakmaisága megfelelő legyen, ugyanakkor a kulcsszóválasztás kritériumait is teljesítse, így segítve be a keresőoptimalizálásba. Ez még inkább hozzásegít, hogy a keresőből releváns keresések érkezzenek a tartalmadra, így elérve a közönségedet, továbbá növelve a találati listán elért helyedet.

4: Ne felejts el ütemezni!

A cikkben korábban már hangsúlyoztuk, azonban megint megtesszük, hogy a tartalmak gyártása folyamatosnak kell, hogy legyen, hiszen ezáltal tud növekedni a követőbázis, aki számra már kötelességed rendszeresen tartalmat publikálni, különben eltávoznak. Ütemezéskor érdemes előre összegyűjteni, milyen témákból fogod elkészíteni a tartalmakat, így már előre tudsz látni és készülni is.

Kezd el a tudatos tartalomgyártást még ma!

tartalomgyártás

Szoktál hírleveleket küldeni, blogot írni, vezeted a céges közösségi média oldalaidat? Akkor te már tartalmat gyártasz! De hogy élni tudj a tartalommarketing nyújtotta számos előnnyel, kicsit odafigyelve és strukturálva ezen publikálásaidat, számos dolgot el tudsz érni, mint például a forgalmad és eladásaid növelését. Hiszen a tartalommarketing célja, hogy a leendő vásárlóid érdeklődését felkeltsd, majd vásárlóvá tedd, mégpedig érdekes, hasznos és ingyenes tartalmak segítségével.

Share on facebook
Facebook
Share on linkedin
LinkedIn

További bejegyzéseink

Hírlevél

Szeretnél az elsők között értesülni legfrissebb blogcikkeinkről!?
Iratkozz fel hírlevelünkre!
Adatvédelmi szabályzat *